Esküvőszervezés

Üdvözlöm a házasodni vágyó párokat az oldalamon, ha a célotok az álmaitok megvalósítása, akkor a legjobb helyen jártok!

Cserhalmi Tímea vagyok, aki valóra váltja, amit Ti megálmodtatok!

Néhány évvel ezelőtt véletlenül csöppentem a rendezvényszervezés világába, amikor családon belül a kisebbik gyermekem színvonalas és nagyszabású születésnapi zsúrját szerveztem. Sosem felejtem el azt a napot és az előtte való készületeket. Ez az esemény megváltoztatta az életemet, megláttam lényem valódi célját, hogy azt csináljam, amiben a legjobb vagyok, amihez valóban értek, hogy csodálatosat alkossak….

Minden fiatal pár azt szeretné, hogy a „nagy Nap” örök emlék maradjon számára, melyre boldogan emlékeznek vissza. Ahhoz, hogy ez megvalósuljon, örömmel állok a rendelkezésetekre!

Szakmai tapasztalatommal nagy segítséget nyújtok a megszervezésben és profi csapatom is mindent megtesz azért, hogy a készülődési időszakot és az esküvő napját csak egészséges izgalommal éljétek át. Mindennek az alapja az egymásban való kölcsönös bizalom, ezért a számomra nagyon fontos az első személyes találkozó egy tea vagy kávé mellett, amikor megismerjük egymást, elmondjátok vágyaitokat és elképzeléseiteket az esküvőtökkel kapcsolatban. Ezt követően elkészítem a személyre szabott árajánlatomat, mely több lehetőséget is biztosít számotokra és szabadon módosítható.

Az a célom, hogy a szervezéssel járó gondokat levegyem a vállatokról, kreatív ötletekkel és tanácsokkal lássalak el benneteket. Bármilyen kérdés, probléma illetve új elképzelés merül fel, fordulhattok hozzám és a rendelkezésetekre állok!

    ♥ Amíg Én dolgozom, Ti átadhatjátok magatokat az örömteli várakozásnak, majd a Nagy Pillanatnak, amelyet megálmodtatok magatoknak.
    ♥ Megkíméllek benneteket a rengeteg utánajárástól, telefonálástól, figyelek minden apró részletre és igyekszem a tökéletes megvalósításra!
    ♥ Minden párnak más és más elképzelései vannak, ezért számomra minden esküvő egy új és izgalmas kihívás.
    ♥ Az általam ajánlott szolgáltatók mindegyike kipróbált és szakmailag ellenőrzött.
    ♥ Minden esküvőm szervezését a magaménak érzek így lelkesedésben nem lesz hiány!

Várom, hogy együtt dolgozzunk, garantáltan egy egyedi esküvőben lesz részetek!

Cserhalmi Tímea
esküvőszervező

Elérhetőségek

Cserhalmi Tímea
+36 20 821 7149

Céges programjaink:

    ● Céges rendezvények
    ● Fogadások koktélpartitól a díszétkezésekig
    ● Gálaestek
    ● Jubileumok és évfordulós rendezvények
    ● Partnerhétvégék
    ● V.I.P. rendezvények

Az általunk vállalt magán jellegű rendezvénytípusok:

    ● Eljegyzési partik
    ● Legény-, Lánybúcsúk
    ● Születésnapok
    ● Gyerekzsúrok
    ● Házassági évfordulók

Rendezvényszervező irodánk a rendezvényszervezés szolgáltatásunkat a rendezvények minden területén kínálja - céges rendezvények, üzleti rendezvények, konferencia, csapatépítés, privát rendezvények és esküvők - Budapesten és Magyarország egész területén. Rendezvényszervező irodánk sokéves szakmai tapasztalattal rendelkező munkatársai készséggel állnak az Ön rendelkezésére a hét minden napján. Rendezvénytechnikai eszközparkunkkal bármilyen rendezvény technikai igényét kivitelezzük. Rendezvényszolgáltatásaink részletei megtalálhatóak a kapcsolódó menüpontokban részletes leírásokkal, fotókkal.

Célunk, hogy többet nyújtson az esemény, mint kiszámítható, esetenként unalmas élményt. A rendezvényszervező nem luxus. Ön is megérdemli, hogy rendezvénye a vágyairól és álmai megvalósulásáról szóljon. Partnerei leszünk élete fontos alkalmainak kreatív, stílusos egyben valóságos megelevenítésében. Céges- és magánrendezvények, esküvőszervezés és lebonyolítás, gyerekzsúrok, programszervezés.

Írjon nekünk !

Hiba történt
Üzeneted elküldtünk, köszönjük!